megértelek bejegyzései 
dolgozz forrás nélkül, építi a kreativitást.
"felelősek vagyunk a döntéseinkért; felelősség és hatalom kézen fogva jár; döntéseink következményeit viselnünk kell." stb.
ha nem döntöttem, akkor tehát nincs rajtam felelősség. ezt még magyarból is tanultuk babitsnál.
az életem akkor gondtalan, ha bebizonyítom magamnak, h ó, én csak sodródom. ez nagyon-nagyon egyszerű. minden döntési ponthoz tartozik egy trükkös kis kommersz duplagondol, amely megvéd minket az őszinte felelősségérzettől.
első lépésként el kell dönteni, hogy változtatni akarok, utána el kell döntenem, h hova teszem a drámai csúcsot (életem nagy színdaradjában). és utána ott, azon a ponton tényleg dönteni kell.
az első döntést évekig nem fogja számonkérni senki. ha tehát nem akarok változtatni, nincs felelősség, (a nemdöntés is döntés csak hosszútávon játszik).
ha változtatni akarok (=azt vinnyogom halkan, h "kéne", meg világfájós távolba révedezős szemem van meg ilyenek), még mindig lehet, h nem találok megfelelő pillanatot, de mivel az első döntés már ott van a depis szemeimben, legfeljebb hónapokig nem kérik számon. (vagy az elsőre adott igent: "műprobléma", vagy a másodikra adott nemet: "mulya"; de leginkább a kettőt egyszerre.) Tehát mások teszik ezt velem.
ha az első két nagy döntés megvan, akkor elérkezik a tettek ideje. itt ha nem lépek, akkor eléggé szar véleménnyel leszek magamról, ezt látni fogják a többiek is. azt fogják mondani, h "lúzer" és tökre igazuk lesz. Tehát külső és belső kényszer sodor a következő lépésig. Ha nem teszem, akkor pedig külső és belső erők nyomtak a sárba.
nade. ha mindent szépen eldöntök és megcsinálok akkor is előbb-utóbb legyártom az ideológiát, h a helyzet tarthatatlan volt, az alkalom kínálkozott, és egyébként se voltam magamnál. ...a döntéseimet nem lehetett tovább halogatni, ergo sodródtam. --- ezt gondolni alighanem szükségszerű.
felelőséget felvállalni legfeljebb kikényszerített döntésekért vagyunk hajlandóak, minden más esetben hárítunk.
hárítás
mimindenről döntünk! és hogy azt mind csak a sors döntötte úgy! szocpszichoból azt tanultuk, a percepcióváltás a kreatív embernek megy jól. hehe.
megint megért vki
tejóég, hogy bennem mennyi látens ösztön meg érzelem van
modorosság
nekem tényleg nem fáj. én nem a helyzetet fokozom. ez is csak egy póz. --- olyan jók azok a beszélgetések, amik kívülről fúj, de belülröl kicsit sem.
vihar vége. mocsok messze. én re.
ha sokáig bámulod az iszapot, csillogni kezd benne a pirit. nem szeretem csakúgy sokáig nézegetni az iszapot, mert büdös. megvannak a magam csillogó iszapjai, épp elég, mert volt (és van és lesz) h nem tudtam vagy akartam továbbmenni és néztem mert jópofán csillog és jólesett, h körbefolyta a lábamat (még aztmondják egészséges is) és még azt is tudtam néha, h nem fogok elsüllyedni. másokét ha nem kell nem nézem. csak a kavicsos-füves parton érzem, h arra bizony büdös van, ahonnan az illető jött. így nagyon sok dologról lemaradok ám.
((ez most nem az volt, hogy "nemszeretem a hiphop-ot, mert az fos, hallgatok én inkább rendes szart"))
