17:02 - írta niiyan a végletekben, ahol az esetlegesség elhatalmasodik, van egy szenvedély, egyfajta profán szépséggel. A középúton van egy béke, egyfajta szelíd jósággal. A végletek egymást definiálják, erősítik, a harmónia elveszik, igénnyé üresedik egy végletekig hallatszó sikolyként, visszhangozva a messzi hegyek között, mint vihar előtt a mennydörgés. Az emberek fejvesztve rohannak fel a hegyekbe az első csepp eső érintésére, mielőtt még az áradás kimosna és átmosna és elsodorna odalenn a völgyben. Aztán az ár magasra csap és végül alig marad, aki nem mártózik meg. egy idegennek tetsző hajnalon találkozunk újra a völgy mélyén viharverten, és mosónőujjú kezeinkkel kiássuk az iszap alól az arany középutat. noé vigyázott arra, ami tiszta volt, a hegyeken pedig ott maradt valami, ami megtart minket idelent.

22:23 - írta niiyan

most újra. mert miértne.

vannak helyek, időszakok, emberek, zenék, gondolatok... amik valami okból hosszú vagy rövidtávon kiakaszanak és én elmenekülök előlük. és ami elől elfutok mazt abban a pillanatban beengedtem a hátam mögé. sunnyogni. szemétkedni. fúrni. ha nem teszi, akkor is olyan, mintha tenné. pusztán az ő eredőjük, az egyre nagyobb lándzsává válló vektor, h megtehetik szinte több, mint amennyit akár legparanoidabb pillanataimban kinéznék belőlük.

várgesztes a purgatórium. ezzel elsőre annyira dermesztő volt szembesülni, h azt hittem, bizonyos tagjaim sose olvadnak majd fel. eleinte a lábujjaimra gondoltam, aztán sokáig a szememre. most visszamentem és ez nagyon kellett. többé vg nem mehet a hátam mögé.

és volt pokoljárás. és arrafelé még minden ugyanolyan. a mosolyok. az, ami őszinte szeretetreméltó... és az a végtelen idegenkedés bennem. zizi szerint én együtt tudok élni az ambivalenciával. alighanem azért szeretem  kicsi és ártalmatlan dózisban, mert nem döglöttem bele egy ekkora adagba. csak egy kicsit. és az volt vg. azért kellett ezt ilyen gyorsan egymásután.

és akkor most lehet előrenézni. KURVA NEPTUN!!!! na, ez már fölvállalható probléma. maximálisan.