2008. július
a koncepcióról/szervezésről/keretjátékról van véleményem, ha valaki megkérdezi, elmondom. (nem azért nem teszem ki, mert olyan hűde moderálandó, hanem mert nincs kedvem most legépelni, nem tennék hozzá sokat az eddig elmondottakhoz, stb)
mezei táborozó voltam, ráadásul nem is keretjáték-átélős fajta. jobbára személyes élményeket, ismeretségeket, pozitív és negatív csalódásokat gyűjtögetni mentem. ami itt negatív, az első sorban a saját belső köröm bajaiból jön. és csak mert ezt cincálom, nem feltétlenül domináns élmények.
az egész olyan volt, mint az időjárás. nem a frontérzékenységemről van szó, még szeretem is az ilyen időt. tisztít, frissít, táplál, nyugtat. az igazán szép élmények pont ennek a jegyében teltek. amikor egészségesen lélegeztem és lélegzett körülöttem a világ. amikor megvolt az a belső melegség, h ne kelljen félni holmi náthától. sok ilyen volt.
az ilyen idő lemossa és összemossa a közös földön a mocskot, tönkreteszi a gyenge építményeket, a felszínes festést, kiemeli az egészségtelen szagokat. ahogy a leoldott mocsok és olcsó festék keveredik a földön, az magába issza és beteg lesz. ilyesmi dolgokkal volt bajom. a nagy fákkal, melyek saját beteg földjükből nevelik saját beteg terméseiket és leveleiket és azokat osztják szét, azoknak a humuszából táplálkoznak és nem tisztulnak meg.
köszönöm a jófajta esti beszélgetéseket, a hangulatokat, a csapat összetartását, a krónikások társaságát. köszönöm, h néhányan úgy vannak jelen és vigyáznak rám, h éppen csak érzem. köszönöm, h vannak, akik hagyják, h tanuljak tőlük. köszönöm, h vannak nyitott kapuk.
máshogyan, de köszönöm, h valamennyit megértettem olyan dolgokból, amiket nem volt jó látni.
aztán ottvannak a segítő kezek, amiket én nem fogadtam el és azok, amiket tőlem nem fogadtak el. ezekről nem tudom mit gondoljak. mindről más okból.
össze vagyok zárva az öcsémmel, kb mást se csinálok, csak főzök rá, igazából vicces. van mögöttem kb 3 hónapnyi szünet nélküli elmebaj, érdekesen rétegelve. tanulságos volt. most pihenek kb. először azóta, h a dolgok elkezdtek meghülyülni.
beiktattam két koffeinmentes napot. az már egy szint, amikor nem idegelem magam azon, h alszom, és mennyire fúj, meg hatékonytalan. (tudom, xxi. szd, meg rambína...)
jártam kint a kertben az imént, még az utcára is kimentem. ma nagyon komoly a fényszennyezés. az ég ibolyaszínű, a felhők narancssárgák. az út sötétlila, de világosibolya a murva. az árnyélom megnyúlik és érdekesen cikkcakkos a murva miatt. nagy a fény, látszik, h a fák zöldek. villámlik néha és nem dörög utána.
éppen ma mondtam rabynnak, h lehet, h vihar lesz, de nem egészen így értettem. lehet, h nem is lesz. mindenesetre ez elé a vihar elé nagyon máshogy nézek, mint a legutóbbi elé, ami érdekelt.
a vihar előtti nagy csendeket viszont mindig imádtam. emlékszem, amikor még ovis koromban a kertben táncoltam (preönkritika), mert olyan furcsa volt a levegő, és tetszett. nem lehetett berángatni, amig meg nem áztam. utána mesélték el bonyolultan-tudományosan, h a vihar előtt ilyen a levegő.
a másik ilyen gyerekkori időjárás-szerelem az az éjszakai erdő. jártam ilyenben alhana tábor környékén. persze ott általában volt akkora zaj, h a teljes fennköltsége a dolognak kicsit sérült. mindegy, elvonatkoztattunk. volt 9 nyírfa és én fenn ültem mint valami holló vagy baszorkány vagy groteszk manó.
és volt tó híddal. tulajdonképpen az is szimbólum volt valaha. talán van, aki még emlékszik rá. most élő volt a tó, de ez volt azt hiszem az a tó. lehet is, mert jártam már sokszor arra, gyerekkoromban is. sokfélének láttam, de nem igazán tudatosítottam, h ugyanaz a tó. szóval azt hiszem megtaláltam a tavat.
